Csapó Kettő

második felvonás

Születésnapi buli, nagybácsi visszatérése Afganisztánból, aki csak a hétvégére marad, szóval igyekezni kellett, nem volt idő bámészkodni, csak vezetés, éneklés az autóban, Donald kacsa hangjának utánzása, halottak az autópályán, darabokra tört autók és rohanó mentősök, hordágyak, csend, beszélgetés a GPS-szel, barkochba, szóviccek, szójátékok, asszociációs láncok, rohanó, egymásba folyó fehér csíkok az út közepén, villogó rendőrautók, egymással versenyző kamionok, esti fényekben szikrázó, aszfaltra lelógó vas csövek. Ötóránként nyújtózkodás, két műszakváltás után motel után kutatás, reggeli telefonok, hogy hogy az ördögbe tudunk ennyit aludni, nem vakáción vagyunk, hogy hat órákat húzzuk a lóbőrt. Át Arizónán, Texason, ahol semmi nincs, csak benzinkutak és Dallas, ahol ijesztően zöldek és pirosak az esti fények, és ahol a benzinkúton golyóálló üveg mögül kell kérni a kávét, és a pénzt acélfiókon keresztül kell odaadni a pénztárosnak. Arkansas (ejtsd: arkanszah). Zöld. Memphis. Tupelo, Mississippi, Elvis szülővárosa, oldtimerek az utcán, mindenhol fehér lécházak, fullasztó, párás, eső illatú, éjszakai meleg.

Találkozás Pam apukájával, akivel nem igazán tudunk mit kezdeni egymással. Nem beszél, de ha mégis, akkor csak a bajsza alatt, önmagával. Az a fajta ember, aki tizenöt sört megiszik együltő helyében, aztán megigazítja a baseball sapkáját, szigorúan néz maga elé, a pultos próbál vele néhány barátságos, de felesleges szót váltani, de ő csak odavet néhány szót morogva, és mindenki tudja, hogy a csend fontosabb, mint a mi újság. Aztán néhány újabb üveg sör, ami egyáltalán nem látszik meg rajta, és a derült égből jött hirtelen ötlettől vezérelve, megindulunk a kijárat felé. Napoknak tűnő órákig ültünk szótlanul egymás mellett, és valahogy érezni lehetett, hogy a hallgatás mögött a szigorú, bíráló nézésből még szigorúbb, de már nem bíráló, hanem kérdőre vonó nézés lesz. Ahogy mindketten próbáltuk kérdezés nélkül kitalálni, mit gondol a másik, keresve, de egyszerre kerülve is egymás tekintetét, és a rendelt italokból kitalálni, ki milyen ember lehet, ez a nézés párbaj kezdett egyre ijesztőbb lenni. Ő sört iszik, én kávét. Biztos azt hiszi, hülye európai, ez itt Amerika, ide nem kellenek az okostojás kávéivók. Ő kék focimezt visel, szandált és rövidnadrágot, én kockás inget és vászoncipőt. Az ő szája lefelé áll, az enyém sarka felfelé. Ő vagy százhúsz kiló, én nem sokkal több, mint a fele. De mindketten kopaszodunk.

Némán visszasétáltunk a bárból a motelbe. Pam a mosdóban, te jó ég, egyedül maradtunk. Hallom, 6 hónapja Tupeloban dolgozol. Így van. És milyen itt? Volt már jobb is. És ez végleges? Nem, nemsokára elküldenek Alabamába. Hm. És ez után óráknak tűnő másodpercek, míg Pam kezet mos. Lenyomja a kilincset. Megváltás. Szóval… Milyen szobát akartok? Hogy érted? Egy- vagy kétágyas? Nem merek megszólalni, féltem az életem. Végül egyágyasat kaptunk. Még élek.

Reggel van. Mindhárman az autóban ülünk, tizenegy órás út áll előttünk. Egy óra már eltelt, de még senki nem szólt egy szót sem. Nem tudom, javasoljak-e zenét. Valószínűleg rossz ötlet. Ha akarna zenét hallgatni, már bekapcsolta volna a rádiót. Én hátul ülök, ő néha belenéz a tükörbe, és végigmér. Én elkapom a tekintetét, visszavigyorgok. Ő úgy tesz, mintha nem látna, és tovább néz. Megállunk egy McDonald’snál, reggeli, ő fizet. Megköszönöm. Nagyon szívesen. Valahogy egy egyszerű szívesennél ez sokkal többet jelent. Megkönnyebbülök.

Azt hiszem, jól megleszünk. Nincs mitől félnem, jobbára ártalmatlan. Már csak néhány tucat újabb embert kell megismernem.

Elvis szulovarosa, Tupalo, Mississippi, Jameson`s Inn. Tovabb Pam  apukajaval.

Ebredes 14 ora valtott vezetes es nyolc ora vizszintes alvas utan, Super8, Dallas, Texas.

Erkezes El Paso-ba reggel 5-kor, ebredes Best Western hotelben reggel 9-kor, jo nagy reggeli, gofrival, kaveval, lassan indulas. Van itt is medencenk, meg hatalmas-hatalmas agyunk, nagyon kiralyi.

Mégis

Autó kész, este 6-kor indulás, éjfélre El Paso, Texas, ottalvás.

Esőnap

Elvittük az autót klímajavítani, ahol kiderült, hogy valami biztosítékok ki vannak égve meg vezetékek szigetelései olvadnak, és inkább ne szeljük át az országot így, hanem hagyjuk ott holnapig az autót. A szervízből így hazagyalogoltunk sok mérföldet a negyven fokban, ki vagyunk készülve, el vagyunk fáradva, pakolás, költözés, autó, csomagolás, takarítás, izzóvásárlás, gyaloglás, meleg, határidők, könyvtári könyvek lejárnak, szatyor, mosás, ránk fér egy kis szusszanás, el is megyünk esti hűsbe sétálni egyet, talán vissza oda, ahol tegnap voltunk, a teknősös tóhoz a parkba, a fűben fekve csillagokat nézni, talán chilis koktélt inni, vagy ahova a lábunk visz…

Kettő az egyben

Első rész

Azt hiszem, ennél kényelmesebben már nem is érezhetnénk magunkat egymással. A történet lényege, hogy a jakuzziban történő lebegést és virágzó fákat bámulást követően kaptunk enni Pam egyik barátnőjétől, ingyen, tehát sokat. Tudván, hogy az emésztésem igen gyors, és hogy az ebéd rosttartalma is kiemelkedő volt, khm, eldugítottam a budoárt, úgyhogy este vécépumpa-vásárlás és duguláselhárítás, valamint dupla matrac tüdővel való felfújása volt a program. Nem volt egyszerű egyik sem, dehát az ilyen apró nehézségek azok, amiket közösen legyőzve közelebb kerülünk egymáshoz. 🙂 És tényleg 🙂

Második rész

Nem dupla, hanem négyszeres fotózás ma reggel, félúton lemerült a vakum, mert a pót akksikról, amiket odatettem, kiderült, hogy csak elméletben voltak feltöltve. De ami ennek következménye lett, az valami megdöbbentő: mindenféle véletlenszerű fényforrásokat kellett találni, és azt hiszem, ezennel megszülettek eddigi legeslegjobb képeim. Vagy négyszáz képet lőttem, és eléggé zsúfolt a program mostanában, úgyhogy nem ma fogom őket feltenni, de tessék felkészülni, hogy nagyon durván jók lesznek, és nagyon sikerélmény volt a ma reggel.

Hétfőn Arturo kifizet, számokról nem beszéltünk, de remélem, hogy sok lesz benne a kilences.

Húha, hol is kezdjem… Megvan! Boldog születésnapot, Évike!

Nem is tudom, hol kezdjem. Az elmúlt egy-két nap kicsit feszült volt, hogy túl gyorsan történik minden, együtt szeretnénk maradni, de a házasság még nagyon korai, de talán az a legegyszerűbb, leggyorsabb és legjobb módja, hogy együtt maradjunk, és pénze egyikünknek sincs nagyon, tehát dolgoznom is kéne, amihez így jogom is lenne, aztán elmentünk karaoke partyra, és elhatároztuk, hogy nem foglalkozunk a kérdéssel, csak jól érezzük magunkat, ami félig-meddig sikerült is, de az a kicsi nyomásmorzsa ott volt mindkettőnkben. Szóval azt mondtam, még ne adja le a papírokat, még van időnk, ha úgy döntünk a nyáron, hogy kimondjuk a boldogító “I do”-t, akkor azt egy életre mondjuk ki, és ahhoz képest az a néhány hónap plusz várakozás nem szabad, hogy számítson. Ma már minden gyönyörű volt, a jakuzziban ülve nézegettük a virágzó fákat, sütött a nap, a háttérben pálmafák, és a délelőtti költözködés után kimerülve hihetetlen szép volt az este így a meleg, pezsgő vízben ücsörögve. (Bútorok elszállítása az albérletből az Arturo által felajánlott iroda hátuljába a nyárra, mert lejárt az albérlet.) Hazafele sétálva a lehető legszebb dolgot mondta, amit csak el tudok képzelni: igaz, hogy a varázslatos, hormonok által vezérelt első heteknek vége (angolul csak honeymoon phase), de azt az izgatottságot valami sokkal mélyebb váltotta fel. És nagyon-nagyon örülök, hogy ez ki lett mondva, mert enélkül az ember csak azt várja, hogy már miért nem olyan minden, mint a legelején volt, és csak sértődések és apró csalódottságok váltják egymást, ahelyett, hogy észrevennénk, milyen szerencsések vagyunk. Hát, ennyit a mai gyönyörűségekről. 🙂 Van még egy nagyon jó dolog, amit csinálunk: úgy hívjuk, pop-the-bubble time. Minden este, lefekvés előtt elmondjuk egymásnak, mi esett rosszul, akármilyen kicsi is legyen. Ezek pici buborékok, amiket kipukkasztunk, mielőtt a sok pici buborék egy naggyá növi ki magát, és magától szétdurran, sértődöttséget és elnyomott haragot hagyva maga után. A kicsi kis buborékok elnyomkodása után mindig új napra ébredünk, és nincs semmi, ami miatt ne élveznénk, hogy együtt vagyunk. Ja, és a Nick a legnagyszerűbb szoba- és lelkitárs a világon, rettentő hálás vagyok, hogy összehozott a sors vele. Ha valamikor lesz esküvő, a három (hat) tanú közül az egyik biztosan ő lesz.

A vasárnap nagyon sűrű lesz. Reggel találkozás Dannyvel, előtte még ma este vagy 75 oldalnyi nyomtatvány kitöltése, reggel 1O-től fotózás, délben Skype, délután gyűrűsujjméret-levétel.

Csak nézelődtünk

Szépen telt az este. Pam a szakdolgozatát írta, én meg tápláltam görög salátával, gyümölcsturmixszal, kávéval. Néha egymásra mosolyogtunk, én teszteket olvasgattam arról, vajon érettek vagyunk-e elkötelezni magunkat egy életre, és valahogy itt kötöttünk ki. Azt hittem, soha nem fog igazán érdekelni, hogy milyen zene szóljon, és hogy milyen legyen a világítás, mert ami utána van, az sokkal fontosabb, mint az a néhány óra, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó érzés ilyenekről beszélgetni, és újabb és újabb dolgokat felfedezni egymásról, miközben dalokat hallgatunk és garázsokat és kukoricaföldeket nézegetünk…