Csapó Kettő

második felvonás

Hónap: április, 2012

Kettő az egyben

Első rész

Azt hiszem, ennél kényelmesebben már nem is érezhetnénk magunkat egymással. A történet lényege, hogy a jakuzziban történő lebegést és virágzó fákat bámulást követően kaptunk enni Pam egyik barátnőjétől, ingyen, tehát sokat. Tudván, hogy az emésztésem igen gyors, és hogy az ebéd rosttartalma is kiemelkedő volt, khm, eldugítottam a budoárt, úgyhogy este vécépumpa-vásárlás és duguláselhárítás, valamint dupla matrac tüdővel való felfújása volt a program. Nem volt egyszerű egyik sem, dehát az ilyen apró nehézségek azok, amiket közösen legyőzve közelebb kerülünk egymáshoz. 🙂 És tényleg 🙂

Második rész

Nem dupla, hanem négyszeres fotózás ma reggel, félúton lemerült a vakum, mert a pót akksikról, amiket odatettem, kiderült, hogy csak elméletben voltak feltöltve. De ami ennek következménye lett, az valami megdöbbentő: mindenféle véletlenszerű fényforrásokat kellett találni, és azt hiszem, ezennel megszülettek eddigi legeslegjobb képeim. Vagy négyszáz képet lőttem, és eléggé zsúfolt a program mostanában, úgyhogy nem ma fogom őket feltenni, de tessék felkészülni, hogy nagyon durván jók lesznek, és nagyon sikerélmény volt a ma reggel.

Hétfőn Arturo kifizet, számokról nem beszéltünk, de remélem, hogy sok lesz benne a kilences.

Húha, hol is kezdjem… Megvan! Boldog születésnapot, Évike!

Nem is tudom, hol kezdjem. Az elmúlt egy-két nap kicsit feszült volt, hogy túl gyorsan történik minden, együtt szeretnénk maradni, de a házasság még nagyon korai, de talán az a legegyszerűbb, leggyorsabb és legjobb módja, hogy együtt maradjunk, és pénze egyikünknek sincs nagyon, tehát dolgoznom is kéne, amihez így jogom is lenne, aztán elmentünk karaoke partyra, és elhatároztuk, hogy nem foglalkozunk a kérdéssel, csak jól érezzük magunkat, ami félig-meddig sikerült is, de az a kicsi nyomásmorzsa ott volt mindkettőnkben. Szóval azt mondtam, még ne adja le a papírokat, még van időnk, ha úgy döntünk a nyáron, hogy kimondjuk a boldogító “I do”-t, akkor azt egy életre mondjuk ki, és ahhoz képest az a néhány hónap plusz várakozás nem szabad, hogy számítson. Ma már minden gyönyörű volt, a jakuzziban ülve nézegettük a virágzó fákat, sütött a nap, a háttérben pálmafák, és a délelőtti költözködés után kimerülve hihetetlen szép volt az este így a meleg, pezsgő vízben ücsörögve. (Bútorok elszállítása az albérletből az Arturo által felajánlott iroda hátuljába a nyárra, mert lejárt az albérlet.) Hazafele sétálva a lehető legszebb dolgot mondta, amit csak el tudok képzelni: igaz, hogy a varázslatos, hormonok által vezérelt első heteknek vége (angolul csak honeymoon phase), de azt az izgatottságot valami sokkal mélyebb váltotta fel. És nagyon-nagyon örülök, hogy ez ki lett mondva, mert enélkül az ember csak azt várja, hogy már miért nem olyan minden, mint a legelején volt, és csak sértődések és apró csalódottságok váltják egymást, ahelyett, hogy észrevennénk, milyen szerencsések vagyunk. Hát, ennyit a mai gyönyörűségekről. 🙂 Van még egy nagyon jó dolog, amit csinálunk: úgy hívjuk, pop-the-bubble time. Minden este, lefekvés előtt elmondjuk egymásnak, mi esett rosszul, akármilyen kicsi is legyen. Ezek pici buborékok, amiket kipukkasztunk, mielőtt a sok pici buborék egy naggyá növi ki magát, és magától szétdurran, sértődöttséget és elnyomott haragot hagyva maga után. A kicsi kis buborékok elnyomkodása után mindig új napra ébredünk, és nincs semmi, ami miatt ne élveznénk, hogy együtt vagyunk. Ja, és a Nick a legnagyszerűbb szoba- és lelkitárs a világon, rettentő hálás vagyok, hogy összehozott a sors vele. Ha valamikor lesz esküvő, a három (hat) tanú közül az egyik biztosan ő lesz.

A vasárnap nagyon sűrű lesz. Reggel találkozás Dannyvel, előtte még ma este vagy 75 oldalnyi nyomtatvány kitöltése, reggel 1O-től fotózás, délben Skype, délután gyűrűsujjméret-levétel.

Csak nézelődtünk

Szépen telt az este. Pam a szakdolgozatát írta, én meg tápláltam görög salátával, gyümölcsturmixszal, kávéval. Néha egymásra mosolyogtunk, én teszteket olvasgattam arról, vajon érettek vagyunk-e elkötelezni magunkat egy életre, és valahogy itt kötöttünk ki. Azt hittem, soha nem fog igazán érdekelni, hogy milyen zene szóljon, és hogy milyen legyen a világítás, mert ami utána van, az sokkal fontosabb, mint az a néhány óra, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó érzés ilyenekről beszélgetni, és újabb és újabb dolgokat felfedezni egymásról, miközben dalokat hallgatunk és garázsokat és kukoricaföldeket nézegetünk…

Pam estére kicsit lebetegedett. Hosszú volt a nap – reggel olajcsere és autóátvizsgálás, közben elmentünk reggelizni, mangóturmixot ittunk és sültkrumplit ettünk, közben szalvétagalacsinokkal dobáltuk egymást. A redőnyön beszűrődő reggeli fényben, néhány asztallal távolabb ült egy idős néni, akinek az orrából műanyag csövek lógtak ki, ahonnan kapta az oxigént, és mellette ült egy öreg, cowboy kalapos bácsi, aki a kezét a néni combjára téve mosolygott ránk, miközben megpróbáltuk a galacsinokat ügyesen célozva helytelen helyekre bedobálni. Nem is tudom, hirtelen beesteledett, Pam kicsit elsápadt, úgyhogy csináltam neki pirított pulykás szendvicset mindenféle zöldekkel, főztem neki teát, és betakargattam, hogy pihenjen. Lassan félálomba ölelgettem, és eljöttem Scotty P-t hallgatni, és eljátszottam a gondolattal, milyen lehet szegényen boldognak lenni, szóval kint ültem le, koszosan, borotválatlanul, nem rendeltem semmit, és fél füllel próbáltam elkapni a Beatles és Simon & Garfunkel dallamokat, miközben a vele együtt éneklő-dúdoló fiatalok arcát néztem, és talán még jobb érzés volt így, mint ha egy korsó sörrel, bent tettem volna ugyanezt. Pénteken, remélem, együtt hallgatjuk ugyanezt, és utána a parkban, a fűben heverészve, kólásdobozból whiskyt kortyolgatva nézzük az eget.

Holnap kisebb fotózás. Ma megpróbálok kicsit pihenni. Nem nagyon tudom, miket csináltam az elmúlt napokban, kezd szétfolyni az idő, de én is elfáradtam. Annyit tudok, hogy pár nap múlva útra kelünk Ohioba, addig könyveket és ruhákat és bútorokat kell eladni, hogy legyen pénzünk létezni, aztán pár hétre rá Pam jön utánam Magyarországra. Még annyit tudok, hogy eljegyzési gyűrűket néztünk, és meglepődtünk azon, hogy nem vagyunk teljesen megijedve attól, amit csinálunk, ami viszont egy kicsit ijesztő.

Rengeteg izgalom, de erről inkább később. Más: még egy hét Tucson, aztán irány Ohio. Képek, tőlem Pamhez, utcakép, Cherrytől Campellig, nyolcadik utca.

Megérkezés a hátsó udvarba…

Tegnap este dupla party. Egy Tatjana nevű orosz nő búcsúztatása, aki hazamegy Oroszországba, miután befejezte az indián történelmi/irodalmi tanulmányait, elbüszkélkedés a Miska kaszalapij, poliszujigyot mondókával, amire még nagyon régről emlékeztem, orosz pezsgő ivászat, sushi, lángos, tiramisu, aztán nemzetközi diák party, ahol indiai zenére indiait táncoltunk, némi hiphoppal elegyítve, indiai fagyival és sok eperrel. Hazaérkezés, Vuk nézés angol szinkronnal, belealvás, gyermeklélek-romboló elemek és új szempontok felfedezése, miszerint a rókák a gonoszak, mert milyen aranyos a béka meg a kacsa, akiket a kis Vuk megvadászgat néhol.

A háttérben élő jazz szól, egy fiatal, szakállas zongorista, egy rekedt hang, egy mosolygó dobos lány, és egy bágyadt arcú gitáros. A tompa fények sárga fénybe borítják a tenyerekbe hajtott, ábrándos arcokat. Velem szemben egy mosolygós Pam, aki a szakdolgozatát írja, néha felnéz, és megkérdezi, mit vigyorgok. Nem válaszolok. A kis tasakból előveszek egy piros kis marcipán cseresznyét, a szájába adom, ő mosolyog, a kezét a kezemre teszi, és mosolyogva dolgozik tovább. Kell ennél több? Megszólal az “I just call to say, I love you, I just call, to say, how much I care, and I say it from the bottom of my heart”, egymásra nézünk, és elkezdünk lassúzni a kávéház kellős közepén. Mindenkin látjuk, hogy mennyire szeretnék, ha a helyünkben lennének. Mi sem cserélnénk senkivel.

Ray előző élete

Ezt csinálta, amikor csinált valamit.

Arturo kórházban. Rayt majdnem egy hete nem láttam felbukkanni. Pam szakdolgozik. Nick, Mike dolgoznak. Szidartól nagyon jó ajánlólevél begyűjtése, norvég cégtől várakozás a kedves írott szavakra. Tucsoni konferencia-vadászat október előttre, konferencialátogatói vízum miatt. Egyedül. Este elmegyek kicsit filmezgetni, éjszakai életet nézni, nem részt venni. Hiányzik.