Csapó Kettő

második felvonás

Hónap: március, 2012

Mai lecke

Ha megkérdezel egy feministát, hogy férfi vagy női szobatársat részesítene előnyben, olyan kérdések kerülnek előtérbe, amelyek alapján könnyen kellemetlen helyzetben találod magad. További lehetőségként felmerül az előítéletek megalapozottságának kérdése, tudniillik azok alapja nem a többség véleménye vagy tapasztalata, hanem a kirívó, bár nem feltétlenül tömeges jelenségek férfiak általi percepciója. A végén még felmerülhet az is, hogy lányos férfiak által feminin jellegűnek ítélt zavarodban szexista bunkónak tartod magad, és elismerést kapsz, hogy ki merted mondani, amivel nem igazán tudsz mit kezdeni, azaz nem tudod eldönteni, hogy most jól vagy még szarabbul kéne érezned magad. Végeredmény képpen  felmerül benned a vágy, hogy támogasd a feminista eszméket, de ez az érzés hamar elillan, mikor rákérdezel, vajon jobban terjedne-e az ige, ha több férfi lenne feminista. Mert ha feltesszük, hogy a társadalom a férfiak véleményét hitelesebbnek tartja (ami ellen küzdeni kellene), és feltesszük, hogy a feminizmus célja részben az, hogy a szexista felfogást visszaszorítsa, akkor számomra logikusnak tűnt, hogy eredményesebb a szexizmust férfiak által (is) terjeszteni, hiszen így a tömegek számára hitelesebbé válik az eszme, azaz röviden: a beteg társadalom hatásosabban gyógyítható, ha gyógyszer hitelesebbnek hat, ami (sajnos) egyenlő azzal, hogy a nem feministák számára tényleg hitelesebb. Aztán arra jutottunk, hogy igen, ez logikus, és hatásos, de szintén szexista, tehát rossz. Szóval nagyon is célszerű, azaz jó, de rossz. A végén már azzal a kérdéssel sem tudtam mit kezdeni, hogy mit jelent az, hogy szerintem a férfiak egyenlőek-e a nőkkel. Mi az, hogy egyenlő? Különböznek, tehát nem egyenlőek. Egy bájos mosoly hány kiadós böfögést ér? Hogy? Mi? Ez nem egyéntől függ? És mi van, ha van olyan kettős mérce, aminek biológiai oka van? Azt hogyan kompenzáljuk? Kell-e kompenzálni? Azt hiszem, elzsibbadt az agyam.

Reklámok

Melyik legyen?

Kötelező

És tényleg

Dolgok, amik normálisnak tűnnek, ha egyedül (vagy srácokkal) élsz. Mintha magamat látnám, női kiadásban. És tényleg, a csirke kiolvasztása zuhanyzás közben, tényleg megtörtént. Hű… 🙂

 

Döntési helyzet

Hm. Fejvadász. $1400.00 a további együttműködés. Interjúzási technikák, kapcsolatok építése, profi önéletrajzírás, ajánlólevél írása, miegymás. Vagy $700.00, de akkor nem foglalkoznak velem tovább, ha haza kell mennem, és a kapcsolatokat nekem kell megtalálnom.

Hm. Bevándorlási szakjogásszal való konzultáció, $250.00 óránként.

Hm. Pam április 12-én tudja meg, hogy hova küldi a jövendő munkahelye, marad-e Arizónában, vagy Ohio-ba száműzik.

Hm. Hm. Hm.

Ismerősök jönnek és mennek, nem tudják, mi az, ami segítene; hogy örüljenek-e, hogy túlélte, vagy megbánva, lesütött szemmel nézzék a sápadt arcot és a belőle kilógó műanyag csöveket. Az, aki ott éjszakázik vele, tudja, hogy csak úgy segíthet, ha megvárja, amíg a csövek mögött az arc megmozdul, és el akarja mondani. Hogy a kérdésekkel és az aggódással csak szégyenbe burkolja, akit szeret.  Hogy nem azért van ott, hogy megtudja az igazságot, hanem azért, hogy ki legyen mondva.

Ehhez talán több erő kell annak, aki vár, mint annak, aki akar, csak nem mer. Még hazudik, mert szégyent érez, de életben van. Ilyenkor dől el, hogy meddig: hogy talál-e valakit, akiben megbízhat, vagy újra megpróbálja.

Este van. Körülöttem mosolyfoszlányok, néha egy-két indiánszökdeléssel elhaladó pár, és egy lány, aki country zenét játszik egy szál hegedűn. Mellettem képzeletben egy lány, aki ezen nőtt fel, és amikor meglát egy istállót, felelevenedik benne a gyerekkora; valaki, aki most nincs velem, hanem egy gyerekkori barátja mellett éjszakázik a kórházban, és megpróbálja megérttetni vele, mi mindent veszített volna, ha sikerül neki az, amit tervezett. Hogy öngyilkossággal próbálkozni nem játék…

Események

A bácsi, akivel ma interjúztunk, igazából fejvadász volt, egy igazi egyenes fazon, aki kimondja, amit gondol. Azt gondolta, hogy intelligens, képzett, meg ráadásul kedves ember vagyok, de tizenegynéhány éves tapasztalata alapján sok jóra ne számítsak, mert 1) túl fiatal vagyok 2) hol van a Pécsi Tudományegyetem, és mi a garancia arra, hogy ott minőségi képzés folyik, 3) miért bajlódjanak vízum szponzorációval, ha vannak olyan jelöltek, akiknek nincs rá szükségük. Ami reális, hogy beiratkozom valamilyen képzésre, ami jogalapot ad a vízum meghosszabbítására, amíg össze nem jön valami (ittenieknek is tipikusan legalább fél év, mire találnak valamit), vagy barátokkal network-ölök, és trükközünk kicsit, vagy a fene se tudja. Minden esetre csütörtökön újra találkozunk, és végigbeszélünk mindent, hogyan lehetek versenyképes jelen körülmények között és háttérrel.

Interjú után visszamentünk az irodaház parkolójába Nickkel, és frizbiztünk egyet öltönyben-nyakkendőben, csak hogy minden cég az irodaházban lássa, milyen nyitott szellemek vagyunk, és persze profik, amíg neki nem szállt a frizbi egy autónak, meg nem szólalt a riasztó, és a biztonságiak el nem vezettek minket. Csak viccelek, a parkban játszottunk.

Napi hangulat