Csapó Kettő

második felvonás

Hónap: február, 2012

Nagy levegő és üvöltés

Az milyen már, hogy már megint majdnem minden file-om odaveszett? Az összes képem megmaradt szerencsére, a repülőjegyem, a biztosításom és a zöld kártya sorsolós számom a levelezések közül kimentve (milyen jó, hogy nincs otthon nyomtató, és el kellett küldeni őket anyukának nyomasztás végett), önéletrajz szintén, és a Ray-féle munkakezdemény is, ahogy a Szerencsepróba kézirat is (hál’istennek, hogy elküldtem e-mailben két kiadónak is annó), de minden más odalett. Nem emlékszem, hogy indulás előtt a külső vinyóra csináltam-e biztonsági mentést mondjuk az egyetemi órai anyagaimról, disszertáció-kezdeményemről, cikkeimről, szakdolgozatomról, miegymásról, de remélem, igen. Legalábbis úgy emlékszem, az ágyon fekve az ölemben volt az időgép, aztán mintha nem felejtettem volna el megnyomni a bekápp gombot, de amekkora hülye vagyok, még az is lehet.

De hát legyünk pozitívak, ez biztos egy új kezdetetet akar jelenteni, hogy nem kell már a múlton töprengeni, régi fájlokat nézegetni… Behh.

Nem volt nyugodt az iccaka.

A tegnapi nap mondata: “What can you do for me?” (Danny egy vendégnek)

Ma megkezdődött a zsebpénzes dolgozás, leültünk, nekiálltunk előkészíteni a dolgokat, folyamatábrákat rajzoltunk, lehetséges buktatókat azonosítottunk be, megnéztük, milyen kérdések merülhetnek fel, hogyan lehet rájuk reagálni, egészen addig, hogy mit fog enni az, aki vegetáriánus. Csak az érdekesség kedvéért, olyan nevek lesznek a filmes képzős hajón, mint Kurt Russell, akivel Ray együtt volt kuplerájban Nogalesben, ahol én is voltam, persze csak a városban, nem a kuplerájban, vagy hát nem az ottaniban, meg olyan nevek, mint Goldie Hawn, Steve Martin, Eddie Peabody, Tony Riddio (Alien trilógia), JPS Brown és Burt Kennedy. Oké, nekem is csak az első három volt ismerős. Legalább addig is történik valami, amíg nem történik semmi.

A penészes öszvér és a miegymás

Na, most olyan hihetetlenül eseménygazdag bejegyzés következik, hogy besza-behu. Esemény numeró únó. Minden tele van falevéllel, de senki nem érti, miért, de főleg azt nem, hogy honnan. Ugyanis se közel, se távol egy darab fa. Ráadásul nem elsárgult, őszi falevelek, hanem száraz, barna, kávéba hullós falevelek, amelyek befopátlankodnak a papucsod és a talpad, de leginkább a nagy lábujjad és mutató lábujjad közé, és csiklandoznak. Ez egy olyan katasztrófahelyzet, amire senki nincs felkészülve, és tanácstalanul nézegetik őket, hogy most hogyan is lehetne megszabadulni tőlük (súgás: söprű). Olyan simogatós-csiklandozós fajta, mint ez itten. Fluffiness.

Ezen kívül még megtudtam, mi az a graveyard shift (éjféltől reggel nyolcig tartó műszak). Meg az is kiderült, hogy senki nem tudja, a forralt bort hogy kell ejteni angolul (mulled wine), van, aki szerint mold, de az penész, van, aki szerint mjuld vagy mlyuld (én az elisziplonosra szavazok, az a lágyabbik fajta – akárki akármit mond, hallani a kiejtésben, melyik lyjével kell írni), de az meg az öszvéresített/öszvérrel ellátott, szóval kiegyeztünk a spiced wine-ban. Azért a mold változatra több szavazat érkezett a szerkesztőségbe (a szerk.).

Bár annyira ez nem izgalmas. Ahogy az sem, hogy Dominónak elmagyaráztam az integrál nullátólelenkettőigpíszereadmínuszkétikszdéikszet. A nap párbeszéde: Come and join us, Danny. ‘I’d rather die a slow and painful death.’

Na, majd holnap biztos lesz olyan is, ami a nyájasat is foglalkoztatja.

Egy gyerek boldogsága

Nem lesz ám olyan izgalmas. Meghirdettem az iPod-om, telefon csörrenés, hol vagyok, kell, megyünk, mennyi, 120, várjak. Apuka és kisgyerek megjelennek, lehetne-e 119, mert a kis Jonny akar egy kólát is (fél literes, akarom mondani 16 folyékony unciás, azaz 473ml-es üveg $0.99), hogyne lehetne, azon az egy dolláron nem veszünk össze, jaj, nagy a boldogság. Az a vigyor simán megért ennyi pénzt.

Ezen kívül semmi, illetve mégis, ma hallottam egy jó kifejezést (shit’s gonna hit the fan, ejtsd: a lejtőn nincs megállás, értsd: a szar be fog csapódni a ventilátorba, és szerte-széjjel fog fröcsögni, ezért még szarabb lesz a szarnál is), meg egy másikat is (to have a wagging tongue about this and that, ejtsd: szófosása van).

Ábdélyt: találkozás Rayjel (ha ez így nyelvtanilag helyes, de ha nem, akkor is), asszem lesz fizetős zsebbemelóm (zsebpénz, ha megvan az áthallás), nekiesünk a négyhónapos hajón filmesképzés előkészítésének, értsd akkreditáltatás, producerek, rendezők, tanárok, támogatás, nomeg hallgatók hajkurászása, honlapcsinálás, program- és tananystruktúra-készítés.

Now that’s how I roll

Ebéd. Beazonosíthatatlan, de finom alkatrészek. Balzsamecet. Bor, harmincnégy dollár, gyerekkor, vérző szív. Séta a 4th Ave-n a Dairy Queen-ig, karamellás vaníliafagyi, át a hídon a fák között, a színes kis házikók közé, be a gazebo (filagóra vagy mi a magyar neve) alá – éneklés az utcán (nappal), emberek leszólítása, hogy vannak, és mi a kedvenc számuk. Hátiputi, mint az oviban, (előre kitervelt, csak kis mértékben feltűnő bénasággal kivitelezett) megbotlás és elterülés a fűben, akár a nem művészi alakításokért vagy a forgatókönyv zsenialitása miatt népszerű filmekben. Kutyasimogatás, meg ami ilyenkor még csak vállalhatóan hat úgy, mint ha komplett idióták lennénk.

Aztán nagyon örült, hogy barátok vagyunk. Ha van kedvem, menjek el vele szandált nézni, de nem nagyon volt, annak ellenére sem, hogy az elkövetkező napokban macskafelvigyázással fogja tölteni az idejét, “ergo, concordantly, irrevocably, vis-a-vis”*, no time to hang out.

*Ezt muszáj megnézni, 7:10-tól kezdődően, de előtte is jó: http://www.youtube.com/watch?v=4eY4qU80lPM

Rudolf, a fényfestő

Hajnali hétkor ágyból felpattanás, valamit csinálni kell, meg is van, hosszú a lista, Nick felpiszkálása, tegnapi mustárban pácolt sertésszeletek parajleveles pennével elfogyasztása, mentem, tudod, hol találsz. Megérkezés a törzshelyemre, szütyő (murse, eredete: male purse) előpakolása, ingyen kávé, pipatömködés, telefon, nincs apróm a parkolóórába, gyere azonnal, hova megyünk, Seven Falls, ne már, miért, legyen Tanque Verde Falls, jó, legyen.

Ha harmincöt fok nem volt, akkor egy sem, de legalább megtaláltuk; a fél mérföldes kanyargós ösvény végén, kitikkadva jéghideg vizű medansz, homokos fenékkel. Építsünk homokvárat! Gyönyörű lett. A vízparton építgettünk, a várban volt börtön is, a kapu mellett búzakalász fák sorakoztak, a várudvart felszórtuk apró murvával, a sarokban, a börtönből kis virágoskertre nyílott a kilátás (virágból). A bejárathoz a vízből kis, kövekkel szegélyezett út vezetett, mindketten úgy éreztük, igazi férfi munkát vittünk véghez. Megfordult a fejünkben, hogy a várárokba krokodilok is kellenének, de semmilyen krokodilnak látszó, vagy krokodil-szerű vagy arra utaló magatartást tanúsító élőlényt nem találtunk. Szerencsére jött egy kutya, aki óvatosan megszaglászta a virágoskertet, és oda is lett a művünk. Minden, ami tökéletes, múlandó – ezzel a gondolattal útnak indultunk az életveszélyesnek nyilvánított területről.

Épp nekiálltam volna a dolgaimnak, mikor Jessica ‘Hey, Rudolph’ felkiáltással üdvözölt, és látványosan jól szórakozott. Egy pár másodperc elteltével rájöttem az asszociációra: a Rudolph nevezetű nem más, mint a piros orrú rénszarvas. És bizony, leégett szépen, ahogy kell, alig, hogy az előző réteget levakarásztam.

Már kezd összeállni a cím, már csak a fényfestés van hátra.

Holnap Pammel ebédelés a Pasco-ban (valódi fából készült asztalok, valódi üvegből lévő poharak, fémből készült evőeszközök, szóval igazán elegáns hely – http://pascokitchen.com/#blank), úgyhogy korán kell kelni – haj-, illetve fejbőr-mosás, körömcsipeszelés, felesleges orrhámszövetek eltávolítása, ünneplős rövidgatya előbányászása a szoba kellős közepén tanyázó ruHAHAlom (nevető szó) legaljáról (ami persze a legtetején lesz, ha alul kezdem keresni), illetőleg miegymás, ami alatt többek között Nick odébbhengergetése is értendő, hogy hozzáférjek a cucckupachoz.

Visszatérve a fényfestésre: mint az közismert, a fotográfia jelentése fénnyel festés, szóval ennek jegyében ma a halállal fenyegetőző tábla ellenére festettem egyet-kettőt a fénnyel, ide, nektek, fényfestmény.

Tavaszi nagytakarítás

Miközben a gépemet takarítottam tavaszból meg új kezdetből, avagy régi végzetből kifolyólag, rábukkantam egy amolyan mission statement-re, amit bizonyára akkor írhattam, amikor egyszer meglehetősen unatkoztam, de mégsem eléggé ahhoz, hogy megmozduljak, és kezdjek magammal valamit. Az íromány arról szól, hogyan akarok létezni öt (most már csak négy) év múlva, és meg kell, hogy mondjam, először megijedtem saját magamtól, aztán elismeréssel adóztam a naivitásom iránt, majd rájöttem, hogy jó irányba haladok, és hogy csak azt bánja meg az ember, amin – lustaságából vagy gyávaságából kifolyólag – nem megy keresztül.

Now, see if I can be useless somewhere else… 🙂

Nem akarok senkit magam ellen fordítani, de…

… hámlik az orrom. 🙂

A szálak fonódása

Martin kővé dermedve, kilógó nyelvvel üldögél a teraszon, majd felpattan, és leopárdmintás bikiniben rohangál az utcán fel és alá, kiskorúakat szólongat le, és istennel való kapcsolatukról érdeklődik, hevesen. Megszólalnak a szirénák. Ő a messiás. Nem hisznek neki. Kezeket a feje fölé. Elviszik. A tömeg szétszéled, és történetek hangzanak el a régi szép időkről, amikor még nem lógott ki a nyelve, és jobban megválogatta a ruhatárát, majd némi matekoktatás. Találkozás Kyle-lal, akinek a volt barátnője volt az a valaki, akivel buzibárat látogattunk, majd együtt ébredtünk vala, de nincs harag, és kérek-e a maradék pizzájából.

Holnap scrabble mérkőzés egy irodalomszakossal. Nem izgulok.

Napi hangulat:

Bolyongás a némaságban

A Seven Falls-hoz való eljutás és a tíz helyett hétmérföldes csizma esete. Lényegében először eltévedtünk, mert a térképet, amit a parkolójeggyel együtt kaptunk, Nick bölcsen betette a kesztyűtartóba, tudniillik ott biztosan nem keverjük el. A zubogó folyón való átkeléskor megfordult a fejünkben, hogy talán nem jó felé igyekszünk, de már másodszorra vagyunk itt, nehogy már megfutamodjunk ilyen csekélységek miatt. Beesteledett. Leszállt a hátszőrborzoló hideg (alig 10 fok), és mi a sötétben, kaktuszok közt kóvályogtunk. Nincs is jobb annál, mint amikor a semmi közepén állsz a vöröseskék ég alatt a sivatagban, fogalmad sincs, merre mész, de nem is számít igazán, a pulcsid úgyis ott van valahol a kocsi csomagtartójában, végszükség esetére. Otthon betoltunk egy kis spenótos banánturmixot petrezselyemlevéllel, hogy teljes legyen a nap. Én még a fokhagymát hiányoltam belőle. Sok hülye. 🙂

Reggel találkozás Noellel, Maxine-nel, Joe-val és Jessicával, utóbbi kifejtette doktori értekezésének fontosabb elemeit, ami a polgárháborúk kibontakozásának előrejelzéséről szól, többek között a szűkös élelemforrások és a jövedelemkoncentráció, a talaj minőségének változása és a természetes erőforrásokhoz való hozzájutás társadalom számára való elérhetőségének kölcsönös egymásra hatásának (intertwining, interconnectedness) figyelembe vételével, logisztikus telítődési görbék alkalmazásával. Egészen érdekes volt.

A nap párbeszéde: Noel: May I sit with you guys? Danny: Yeah, if you don’t talk.